A megosztó vezetők és követőik

A világ tele van “rossz” vezetőkkel, akik a közösségük ellen tevékenykednek, vagy éppen lebontják a demokratikus intézményeket és normákat. Gyakran szembesülhetünk azzal, hogy képességeik hiánya vagy mentális állapotuk révén alkalmatlanok arra, hogy vezetői pozíciót töltsenek be. Vagy épp a céljaik és eszközeik helyességét kérdőjelezzük meg, olyan jelzőket rájuk aggatva, mint “populista” és “illiberális” vagy épp “hazaáruló” és “nemzetellenes”. Bármilyenek is legyenek ezek a megosztó, azaz ellentmondásos megítélésű vezetők, elemi frusztrációval és szorongással tölthetnek el minket különösen akkor, ha hatalomra kerülnek. Sőt, egyáltalán nem értjük, hogyan képes a választók jelentős része rájuk szavazni. Miért nem látják bennük ugyanazt, mint mi?

Mindez egy kollektív Rorschach-tesztet tár elénk: szemeinket a vezetőinkre szegezzük, megfigyeljük őket, de nem szükségszerű, hogy mindannyian ugyanazt lássuk bennük. A kérdés valójában nem az, hogy milyen pejoratív vagy patologikus kategóriával írhatók le a megosztó vezetők, hiszen erre nincsenek általánosan elfogadott mércéink, hanem az, hogy miért vonzódnak az emberek hozzájuk, miért hiszik helyesnek a mások által rossznak és károsnak ítélt politikát, s végül hogyan alakítják a vezetők a róluk kialakult képet. A jelen kötet hol magyar példákon keresztül, hol a legfrissebb hazai és nemzetközi társadalomtudományi eredmények összevetésével amellett érvel, hogy a választ ezekre a kérdésekre a közös identitásban és az érzelmekben találhatjuk meg.