A költő, aki hülye verseket írt

VESZELKA ATTILA Szolnokon született, 1962 óta Szegeden élő költő.
A Szegedi Akadémiai Bizottság Szépírói Csoportja elnöke. Kölcsey-érmes.

A szatirikus kisromán közvetlenül a rendszerváltás előtti és utáni években játszódik. A húsz fejezet betekintés egy költő költővé válásának folyamatába, mely folyamat hihetetlen fordulatokat vesz, panorámája a költő lelkében, fejében lejátszódó folyamatoknak, művészetfelfogásának, nőkkel, barátokkal, más művészekkel való kapcsolatainak, különös munkahelyeinek (a költő repülőpilótává, majd vasutassá lesz, illetve kéziszerszámgyárban dolgozik, még később egy halottas kórusban énekel temetéseken). Látlelet egy átmeneti korról, egy költő környezetének, kortársainak színe-változásáról, minden ízében, elejétől végéig átitatva fergeteges humorral.

Fogatlan Isten valóban úgy játszott, mint a Teremtő. Mint egy Isten. – Azért ne hagyd el magad – fűzte tovább a szót a zongora atyamestere a megsárgult elefántcsont billentyűzetet szuggerálva -, mi is válunk. – Tudom, összefutottam Hancsival – ragadta meg újfent a butéliát a versfaragó. Fogatlan Isten félbeszakította a bluest: Mit mondott, mondott valamit? – A rímfaragó ekkor erősen gondolkodóba esett, szóljon-e vagy némuljon el örökre, de mert Hancsi olyasvalamit állított, amit igazándiból sehogyan sem tudott megemészteni, mégiscsak a megszólalás mellett döntött. Azt mondta a nőd, nem tud már olvasni se tőled, mert ha a szobában leül valahol, háta mögé lopakodsz, és a farkaddal rásózol a fejére. Lesből. Mondd, igaz ez? – Hülye ez mind – fordult Isten újfent a billentyűzet irányába, s folytatta a bluest ott, ahol abbamaradt.”