A kis Angéla

2037.december
Voltak szüleim, voltak barátaim, voltak álmaim. Ám a világ vezetői a kényelmes irodájukban kiadták a tűzparancsot. Láttam a fényt, ami hamuvá égetett egy várost. Még most is szaladok az álmaimban a megállíthatatlan vadászgépek elől, melyek a légvédelmi szirénával együtt sikoltozó tömeget ölik halomra. Még most is kísértenek a bombázás után kifüggesztett fényképek, ahonnan az ártatlan arcok merednek rám – sosem találták meg őket élve.
Tizenkét éves vagyok. Két évig bujkáltam a katonai vezetés fenevadjai elől, akik nem hezitáltak azon, hogy éppen ki az, aki a célkeresztjükbe kerül. A pusztításra nevelték őket, nem a könyörületre.
Egy plüss róka volt az egyetlen barátom, aki mindig jelezte nekem a közeledő veszélyt. Tudtam jól, hogy majd eljön az a bizonyos nap, amikor elfognak és megölnek. Nem lesznek vádak, csak az ítélet.
Végül egy Niki nevű őrmester talált rám. Felkészültem a halálra, miközben a pisztoly csövébe néztem. Ám hiába láttam a tekintetében a szörnyeteget, hamar ráébredtem, hogy mindez egy álarc csupán, melyet a túlélés érdekében öltött magára.
Ő lett a Nővérem, aki ebben az elpusztult világban egy új célt tűzött ki maga elé: megvédeni engem, akár az élete árán is…
…és ahogy haladunk az úton, egyre több őrülttel kerülünk szembe…