Mikszáth Kálmán

A jó palócok – The Good People of Paloc | Magyar-angol kétnyelvű kiadás nyelvtanulók számára

1882-ben jelent meg először Mikszáth Kálmán A jó palócok című műve, amely egyből sikert aratott, és máig megőrizte népszerűségét. A kötet tizenöt története az író szülőföldjén, Palócföldön játszódik, s bennük Mikszáth a gyermekkorában megélt vagy hallott történeteket beszél el. Érezhető, hogy a történetekben szereplő emberek közel állnak a szívéhez, szereti, megérti őket. Elfogadja babonás hiedelmeiket, magáénak vallja paraszti szemléletüket, sajátos értékrendjüket. Egy-egy szereplő több novellában is feltűnik, de minden történet kerek egész, önmagában is teljes értékű. Mikszáth Kálmán egy mára letűnt világba röpíti vissza korunk kíváncsi olvasóját.
A klasszikussá nemesült, de máig frissnek ható szöveget a TINTA Könyvkiadó most magyar-angol kétnyelvű kiadásban bocsátja az olvasók rendelkezésére. A nyelvtanulók szempontjait szem előtt tartva a minél kényelmesebb használhatóságra törekedtünk a kötet összeállításakor, ezért egymás mellé igazítva található minden oldalpáron a magyar szöveg a bal, az angol pedig a jobb oldalon. A tizenöt történetet így párhuzamosan követheti végig az olvasó, miközben kényelmesen és szórakozva fejlesztheti angoltudását.
A novellákat a Légrády Testvérek 1890-ben megjelent elegáns albumának színes illusztrációi kísérik.

Tovább olvasom

78,00 RON

Házhoz szállítás 5-6 munkanap 27 lej
shipping info
Easy box 5-6 munkanap 18 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 4-5 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789634094746 Tömeg: 0,30 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.