A folytonosság újjáteremtése

“A szerencse fia vagyok: megadta a sors, hogy visszatekintsek az életemre – és úgy érezzem, hogy még van jövőm. A sztálini Szovjetunióban, Kárpátalján születtem 1951-ben. Abban a birodalomban, amelyik mindent megtett azért, hogy tönkretegye a szüleink életét és a miénket. Hetven évet se élt ez a birodalom. Én negyven voltam, amikor megszűnt. Húszévesen még harcolhattam ellene. Ungvári egyetemi hallgatóként részt vehettem az 1970-1971-es kárpátaljai magyar polgárjogi mozgalomban. Nem tudtuk akkor, hogy amit csinálunk, az polgárjogi küzdelem. Csak tettük a dolgunkat, tiltakoztunk a jogfosztottság ellen, amelybe a szovjet hatóságok a kárpátaljai magyarok közösségét taszították. Megkaptam érte ami járt: fegyvertelen szolgálatba sorozott munkaszolgálatos közkatona lettem a Szovjet Birodalom más fiaival együtt. Sokat tanultam köztük szolidaritásról, különórákat kaptunk éhezésből… Megtanítottak rá, hogy a legnehezebb helyzetben is föltaláljam magam. És azután? Mégis újjáteremtettük magunkat. Az egyetemet azonban nem fejezhettem be. Diplomát a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szereztem, miután áttelepültem Magyarországra. Majd mégis visszamentem. 2010-2014 között beregszászi magyar főkonzulként szolgálhattam Hazámat, dolgozhattam a kárpátaljai magyarok érdekeiért, magyarok és ukránok baráti kapcsolataiért.
Hálát adok érte Istennek.”