A fikusz téliesítésének napja

Vörös István ajánlja a kötetet: “Reggelente néha véres a szám / beleharapok a nyelvembe / álmomban Mert még álmodok” – zárja egy versét Méhes Károly, a középnemzedék egyik legizgalmasabb alkotója. Az izgalmas mellé mondhattuk volna szerethetőt is. Ami nagy kincs a sok savanyú, kiábrándult, esetenként persze nagyon jó szerző között. Egy olyan, reális derűvel megáldott költő, aki nem fél megmutatni a nehézségeket és az élet ebből következő összetettségét, de van olyan bátor, hogy kiénekelje a minden mögött, mindezek ellenére meglevő derűt. Még álmodik. Benne derű van, és ezt a derűt képes megosztani olvasóival, így aztán élni segíti őket. A magukra ismerés örömét nem ronthatja el a kisszerűség kedvetlensége. Mindaz, amiről itt szó van, lényeges, legyen az akár a legapróbb ügy is. Fontos dolgok történnek a költővel, és azt mondja nekünk, hogy velünk is fontos dolgok történnek. Ha valódiak. Mert Méhes Károlynak valódi minden egyes szava, valódi világról ír, valódi olvasóknak.

Méhes Károly (1965) versekkel kezdte pályáját, és bár a későbbiekben erőteljesen a próza, azon belül is főképp a novella felé fordult, sosem hagyott fel a költészettel. Ennek bizonyítékai rendszeres publikációi a Jelenkorban, a Vigiliában, a Műhelyben és az Élet és Irodalomban, valamint ez a kötet, amelyben az utóbbi évtized termésének legjavát adja közre.