A Duna nem felejt

Az ausztráliai Sydney-ben nevelkedett Tom Gáspár a harmincas éveiben jár, és szeretne olyan neves építész lenni, mint Gropius, aki a modern és letisztult Bauhaus stílust megteremtette. Eddig csak kisebb cégeknél kapott munkát, a magánélete unalmas, a kapcsolatai rövid életűek. az élete megváltozik, amikor találkozik a neves Harwood építészeti cég tulajdonosával, Ernst Kováccsal, aki magas beosztással kecsegtető munkát ajánl neki Budapesten.
Tom szülei, ahogy Kovács is, ’56-os magyar emigránsok. Tom anyja, Gréta, titkolta a magyar múltat fia előtt, csak amikor Tom a vízumhoz szükséges születési bizonyítványát kéri, árulja el, hogy Tom biológiai apja, aki elvhű kommunista volt, még az ő születése előtt meghalt Magyarországon.
1989 tavaszán járunk, és Magyarország polgárai bizonytalanok, forrnak az indulatok. Egy részük nyugati típusú életre és szólásszabadságra vágyik, míg mások nem örülnek a vasfüggöny lebontásának. Sokan a kommunista rezsim által elkövetett atrocitások és gyilkosságok felelősseinek a megbüntetését követelik, de vannak, akik nem akarják bolygatni a sötét múltat.
Budapest különös hangulata, az emberi megnyilvánulások, a különböző vélemények összezavarják Tomot. Az ízlése is megváltozik: míg előtte a modern épületeket kedvelte, egyre jobban beleszeret Budapest régi épületeibe.
Ismeretségeket köt, de a sorozatos fenyegetések megmérgezik ezeket a kapcsolatokat; Tom kétségek közt vergődik, hogy a még működő ÁVH, a neonácik vagy a privatizációt elítélők állnak-e a támadások és fenyegetések hátterében.
Amikor Tom szamizdát hősökkel találkozik, rájön, hogy az élete értelmetlen. A fordulópontot egy tragikus hír jelenti számára: megtudja, hogy az édesapját halálra ítélték 1953-ban. Elhatározza, hogy kideríti, ki volt az apja, miért és ki ítélte el.
Tom Miskolcra utazik, ahol a szülei töltötték az ifjúságukat és ahol összeházasodtak. Ott találkozik a történész Urbán Krisztinával, aki segíti a férfit a kutatásban. Tom beleszeret a fiatal nőbe, és az élete fenekestől felfordul.