Budai Lotti

A Büszkeség és balítélet világa

A kötet, amit az olvasó a kezében tart, az egy kalauz vagy épp könnyed enciklopédia Jane Austen korához és világához, azon belül is a Büszkeség és balítélet című regényhez, illetve annak legismertebb adaptációihoz.
A gazdagon illusztrált könyvből kiderül többek között, hogy miért nem örökölhettek a Bennet lányok; viselt-e Miss Elizabeth fűzőt empire szabású ruhája alatt; mit jelentett, hogy Mr. Bingleynek évi ötezer fontja volt; milyen fogások kerülhettek az asztalra egy átlagos estén Pemberleyben vagy éppen Longbournban; és valóban létezett-e olyan tánctermi illemszabály, amely szerint két egymást követő tánc már valóságos eljegyzéssel ért fel.
Az illemhez, étkezéshez, szépségápoláshoz, utazáshoz és más releváns témákhoz kapcsolódva egyegy bekezdés erejéig szó esik a legemlékezetesebb film- és televíziós adaptációk ikonikus jeleneteiről is. Így például az is kiderül, hol ugrott – vagy éppen nem ugrott – tóba Colin Firth az 1995-ös sorozat híres vizesing-jelenetéhez, vagy hol játszódott a 2005-ös Büszkeség és balítélet drámai lánykérési jelenete. Mindezt természetesen olyan módon, hogy a könyv azok számára is élvezetes és tanulságos
legyen, akik esetleg nem ismerik ezeket az adaptációkat, vagy akár magát a regényt sem.
A szerző szándéka szerint ez a könyv nemcsak a Büszkeség és balítélet, illetve Jane Austen más műveinek mélyebb megértéséhez és átéléséhez járul hozzá, hanem szórakoztató és tanulságos olvasmányul szolgál mindazoknak is, akik érdeklődnek a történelem vagy éppen a régi korok mindennapjai iránt.

A szerzőről
Budai Lotti 2016 óta ír történelmi regényeket, emellett nőtörténeti és a mindennapok történetéhez kapcsolódó témákban publikál. Ez az első saját gondozásában megjelenő könyve, amely egy szépirodalmi műhöz kapcsolódva dolgozza fel egy adott korszak divat- és életmódtörténeti érdekességeit

Tovább olvasom

83,00 RON

Házhoz szállítás 5-6 munkanap 27 lej
shipping info
Easy box 5-6 munkanap 18 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 4-5 munkanap Ingyenes
ISBN: 9786150280301 Tömeg: 0,30 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.