Nyerges András

A barátságszédelgő

Szerelemmel hitegetni, házasságot ígérni, az érzelmei által kiszolgáltatottá vált áldozatot becsapni bűn, amely törvénybe ütközik. Szavunk is van rá: ezt hívják házasságszédelgésnek. De nem ugyanilyen bűn-e a baráti érzelmeket megcsúfoló szédelgés? E regény írója, egyben a könyv egyik szereplője, (aki a történetnek semmilyen értelemben nem “hőse”, csak elszenvedője), az életét meghatározó két nagy érzelem egyikéről sem akar lemondani, de a barátság elvesztéséért nem fogad el kárpótlásnak egy mégoly szenvedélyes és vad érzéki kapcsolatot sem. A világgal emiatt kerül összeütközésbe, s hogy ki húzza a rövidebbet, annak históriáját ismerheti meg A barátságszédelgő olvasója. A hatvanas évek elején játszódó, önéletrajzi indíttatású történetben, a trilógia záró kötetében az író két korábbi regénye, a Voltomiglan és a Tévelygések kora lapjairól ismert figurák némelyike újra felbukkan, ám ezúttal főképp magánéletük problémáival, az önálló élet elkezdésének erkölcsi próbatételeivel néznek szembe. Iróniával befuttatott alakjuk az előzményekhez képest más fénytörésben jelenik meg, ahogy a szerző a fél évszázaddal ezelőtt volt világnak is a közkézen forgó sablonnal ellentétes képét festi elénk.

Tovább olvasom

64,00 RON

Házhoz szállítás 4-5 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 4-5 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 3-4 munkanap Ingyenes
ISBN: 9786156604583 Tömeg: 0,69 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.