1961, 1962, 1963

A kötet tanulmányai három esztendőt, 1961-et, 1962-t és 1963-at járják körül. A bevett és általánosan elfogadott értelmezés szerint ezek a Kádár-rendszer megszilárdulásának, konszolidációjának az évei voltak: lezárult az 1956-os forradalom utáni tömeges megtorlás, a “magyar kérdés” lekerült az ENSZ napirendjéről, 1963-ban általános (bár nem teljes körű) amnesztiát hirdettek, elrendelték “a személyi kultusz” idején indított törvénysértő eljárások felülvizsgálatát; Marosán György pártvezetésből való távozásával magának Kádár Jánosnak a pozíciója is megszilárdult. A társadalom is “konszolidálódott”: 1961-ben befejeződött a diktatúra utolsó nagy társadalomátalakító projektje, a mezőgazdaság erőszakos “kollektivizálása”, az MSZMP 1962. novemberi kongresszusán az anyagi javak növelését hirdették és eltörölték az egyetemi felvételeknél alkalmazott származási megkülönböztetést; 1961-ben megnyílt a Budai Ifjúsági Park, 1963-ban bajnok lett a Ferencváros. Az ország lakói nemcsak a nyílt represszió visszaszorulását tapasztalhatták, hanem a “fejlődést”, a modernizációt is: 1962-ben átadták a Déli pályaudvar új épületét, 1963-ban elkészült az első “nagyvárosias” aluljáró az Astoriánál, és miközben lassan láthatóvá váltak az Erzsébet híd körvonalai, 1963. augusztus 20-án a szabolcs-szatmári Aporliget bekapcsolásával teljessé vált az ország villamosítása. Kötetünk természetesen nem törekszik a teljességre, ám 1962 és a környező évek néhány meghatározó eseményének a bemutatásán keresztül hozzájárulhat a nagyobb kiszámíthatóságot, viszonylagos modernizációt és szolid jólétet hozó diktatúra, azaz a későbbi nosztalgia tárgyává váló Kádár-rendszer születésének megismeréséhez és megértéséhez.