
Egy közszereplőnek vagy elemzőnek legalább annyira fontos helyesen használni a nem verbális kommunikációs csatornákat, mint észlelni és értelmezni a rajtuk keresztül érkező jeleket, majd „olvasni”, elemezni a többi szereplőt. A szakmai tudást azonban meg kell alapozni, emellett gyakorlatok által a készségeket is fejleszteni kell, ugyanakkor meg kell élni a helyzeteket, melyek nélkül pedig mit sem ér az egész folyamat. Ezt a hármas igénynek próbál megfelelni a jegyzet. Alapszintről indít, hogy azok is jártasságot szerezhessenek a témában, akiknek nem ez a végzettségük, először találkoznak egy képzésen ezzel a területtel, vagy éppen most vágnak bele ennek mélyebb tanulmányozásába. A jegyzet segítséget nyújt a nem verbális kommunikáció csatornái közötti eligazodásban, bemutatva azok specifikumait és működését, majd feltárja a jelolvasás személyi feltételeit és módszereit. Teljesnek azonban csak akkor tekinthető, ha az olvasó kedvet kap, és – a vázolt személyi fejlesztés útját követve – sorra veszi a hivatkozásokat, elvégzi a gyakorlatokat és saját megfigyelésekbe kezd, ez által egyre jártasabbá válva a nem verbális kommunikáció sokat vitatott, de megkérdőjelezhetetlenül fontos területén.
Ady. Az Értől az Oceánig - 1-3. kötet
126,00 lej 79,00 lejHírlevél
Kövessen minket