Erdélyi srácok

Könyvünkben az 1956-os magyar forradalommal nyíltan együtt érző és emiatt bebörtönzött erdélyi egykori fiatalok, középiskolás diákok, munkások és egyetemi hallgatók emlékeznek az akkori történésekre. Volt köztük, aki gyertyát gyújtott halottak napján a Házsongárdi temetőben, volt, aki koszorút helyezett el az 1848–49. évi magyar forradalom és szabadságharc hősei emlékművén, volt, aki nekivágott a román–magyar határnak, hogy azon átszökve a pesti srácokhoz csatlakozzon, volt, aki verset írt, voltak a temesvári – elsöprő többségükben román! – egyetemisták, akik nagygyűlésen fejezték ki rokon­szen­vüket a magyar forradalom és hősei iránt. Bátor kiállá­­­­su-kért, nyíltan megfogalmazott szabadságvágyukért e fiatalok súlyos politikai börtön­éveket kaptak „jutalmul”,
de ezáltal tulajdonképpen arra kaptunk tőlük példát, hogy minden körülmények között miként lehet és kell megmaradni egyenes gerincű embernek.

Könyvünk célja, hogy ezt a példát felmutassuk és nép­szerűsítsük, mindenekelőtt a fiatalok – középiskolások és egyetemi hallgatók – körében, s ezzel együtt az egyre idősödő kortanúk emlékeit megmentsük az utókornak.

A forradalom hírei, a pesti srácok hősiessége indította el Erdély-szerte is azt a hullámot, amely arról szólt, hogy valamit tenni kell. S bár fegyvert nem fogtak, mert az adott körülmények között nem is foghattak, minékünk, erdélyieknek is megvannak a magunk srácai, akik ott és akkor, az adott körülmények és lehetőségek között azt és annyit tettek, amit és amennyit tehettek.
Nekik is kijár a tisztelet és a megbecsülés!