Gyárfás Jenő

Ki volt ez a furcsa, zárkózott ember? Miért hagyta ott Budapest, München művészvilágát, és választotta a Debren-parti csendet, magányt? Életpályájában törés volt-e ez, vagy csupán egy erdélyi művészsors beteljesedése? Kérdések, amelyekre ez a könyv próbálja megtalálni a választ, újabb kérdésekre késztetve bennünket.

Szakmabeliek egyetértenek abban, hogy Gyárfás Jenő életútjában törést jelentett hazatelepedése. Elhangzott az is, hogy istenadta tehetségének leginkább befelé forduló természete és leküzdhetetlen honvágya ártott, hiszen az erdélyi kisvárosban nem kapta meg azt a felhajtóerőt, amely a szakmai fejlődés előfeltétele.

Tagadhatatlan, hogy a művészeti centrumok légköre, a közönség, a kritika hangja és a vásárlópoten­ciál mind-mind a tehetséget próbáló, csiszoló és végül kiteljesítő tényezők. Ezt az életformát felhagyni egy képzőművésznek még a XIX. század végén is kockázatos lépésnek bizonyult.

Egy dologról azonban megfeledkezünk: Gyárfás Jenő hazatelepedésével gyakorlatilag közösségünket gyarapította, múzeumunk támasza lett, képtárunkat alapozta meg. Tudjuk róla, hogy nem volt társasági ember, szószóló. De azt is tudjuk, hogy a Székely Nemzeti Múzeum igazgatóválasztmányi tagja volt, nevét és tekintélyét adta intézményünknek. Ravatala is itt állt a Kós Károly tervezte árkádok alatt.

A székelyek nagy festőjét elmarasztalhatja a kritika, de a helytörténet, a közösség emlékezete igenis számon tartja itthoni működését. Erről tanúskodik a nevét viselő utca, az emléktábla, a 2005-ben szervezett emlékkiállítás, a hamarosan felállítandó mellszobor.

Születésének 150. évfordulóján ezzel a szép könyvvel adózunk emlékének. Szerzője Almási Tibor művészettörténész, aki diákkora óta foglalkozik a Gyárfás-jelenséggel, első „nagy szerelmének” tartja.
Reméljük, hogy ez a kiadvány teljesebbé teszi a Gyárfás Jenőről alkotott képünket, és a művészetszerető és -értő közönségnek igazi örömet szerzünk vele. Fogadják szeretettel!