A pedagógia alapjaitól az oktatás elméletéig

A múltban a nevelés és oktatás kérdéseivel elsősorban a filozófia, az etika, majd a teológia foglalkozott. Maga a nevelés és oktatás már ősidőktől fogva létezik. A „pedagógia” kifejezés görög eredetű, a „paidos”, ’gyermek’, és „agoge”, ’elkísérni, vezetni’ jelentésű szavakból tevődik össze. „Paidagogosznak” nevezték az ókori Görögországban a rabszolgatartó gyermekeit iskolába kísérő szolgát. Az ókori rómaiaknál a kifejezés jelentése már kiterjedt az oktatásra és nevelésre is.

A történelem során nagy gondolkodók és filozófusok, mint Platon, Arisztotelész, Erasmus, műveikben olyan általános érvényű és erkölcsi természetű kérdésekkel foglalkoztak, amelyek jelentősen meghatározták a pedagógia gyakorlatát és elméletét. A nevelés elméletére vonatkozó, első jelentős rendszerezést nyújtó mű J. A. Comenius (1592–1670) cseh pedagógus nevéhez fűződik, aki Didactica Magna (Nagy Oktatástan) című munkájában egységes rendszerbe próbálta foglalni a nevelés alapvető kérdéseit (a nevelés célját, feladatait, alapelveit, tartalmát, módszereit, eszközeit, meghatározva a napjainkban is érvényes osztály, tantárgy és tanóra rendszerű oktatásszervezés kereteit). Comenius meg volt győződve az ember formálhatóságáról, nevelhetőségéről, hitt abban, hogy neveléssel a társadalmi bajok gyógyíthatók. Nagy jelentőséget tulajdonított a gyermekkornak, amikor oly mértékben nevelhető az ember, mint később soha. Felhívja az anyák figyelmét, hogy gyermekeiket neveljék szeretettel, a vallásos nevelést és az erkölcsi erények fejlesztését előnyben részesítve. Olyan didaktikai és módszertani alapelveket állapított meg, amelyek azóta is az iskolai gyakorlat szerves részévé váltak: szemléletesség (mindent, amit tanítunk, meg kell mutatni a gyermeknek), tudatosság, rendszeresség, következetesség (figyelembe veszi a gyermekek életkorát és értelmi fejlődésmenetét), a tananyag koncentrikus bővülésének elve (az iskola minden fokán mindent tanítani kell, fokozatosan bővülő terjedelemben). Comenius a magyar neveléstörténet szempontjából is jelentőset alkotott, ugyanis 1650-ben Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony Sárospatakra hívta, ahol fentebb bemutatott pedagógiai koncepcióját gyakorlatba ültetve részt vett a sárospataki kollégium újjá-szervezésében.