Székely Kalendárium 2023

Igen, a 2007 óta tartó sorozat huszadik kiadását tesszük az olvasó asztalára, ami megelégedéssel tölthetne el. De nehéz büszkén, ujjongva beszélni jubilálásról, amikor – mint az a minap kiderült – testvérkiadványuk, amelynek farvizén annak idején a Székely Kalendárium életmagra kapott, megszűnik létezni: Székelyföld legrégebbi, ma is létező újságja, a Székely Hírmondó 2023-ban már nem jelenik meg nyomtatásban, mint ahogy megannyi más erdélyi magyar sajtótermék sem. Ez szomorúsággal tölt el.

Egyetlen vigaszunk lehet, hogy ezáltal talán még inkább felértékelődik a nyomtatott magyar szó, és remélhetőleg olvasóink múltunk és jelenünk lapozható lenyomata iránti ragaszkodása ettől csak erősödik.

Mert szükség van az olvasók, támogatók szeretetére és ragaszkodására ahhoz, hogy a Székely Kalendárium jövőben is megjelenhessen! Ha ez megmarad, bízom benne, hogy ismételten képesek leszünk legyőzni a háborús helyzet, gazdasági válság, infláció, papírhiány és miegymás okozta nehézségeket. Természetesen örülnénk, ha ezekkel az igen érzékenyen érintő tényezőkkel 2023-ban nem kellene számolnunk, de mi körülményektől függetlenül megalkuvás nélkül, tisztességgel szeretnénk tenni a dolgunkat, és olyan további köteteket szerkeszteni, amelyek tényleg alkalmasak egy-egy kisebb szeletét megvillantani Székelyföld páratlanul gazdag kincsestárának.

Azért páratlan, mert a miénk. És fontos számunkra. Székelyföld megérdemel egy ilyen, az értékeit bár évi rendszerességgel, olvasmányos formában összegző, előtérbe helyező kiadványt – nyilvánvalóan ennél jóval többet is, de a mi erőnkből egyelőre ennyire telik.

És az is jóleső érzéssel tölt el, ha azt halljuk, tapasztaljuk, nemcsak számunkra fontos. Valamikor májusban olvastam először Fábry Szabolcs Egyetlenegy mandátum című írását a Magyar Nemzetben. Ő az anyaországi Nagyvázsony polgármestere, egyben a Kárpát-medencei Kinizsi Szövetség alapítója. Engedelmükkel alább az ő gondolataiból idézek:

„Ha az ember Erdélyen átutazva Székelyföldre érkezik, az mindig különleges élmény. Ha az ember vonattal érkezik a Hargita vidékére, az még különlegesebb. És ha az ember az éjszakai vonattal hajnalban érkezik a székelyek közé, az a legkülönlegesebb élmény. Kora nyáron a gazdákat harmatos, dús fűvel megajándékozó domboldalakat kézzel kaszáló ­gyergyóiak olyan békés látványt nyújtanak, amely egy életre bevésődik az utazó lelkébe… Ott kaszálnak a székelyek a domboldalakon, ott ballagnak a szekerek a poros utakon, ott őrzik a hegyoldalakat a friss szénától illatos boglyák. Mert azok a kaszáló székelyek, azok a gyönyörűen megrakott szekerek, azok a tökéletes őrboglyák a székely nép lelkét jelentik. A székely nép lelke pedig akkor is velünk van egy átvonatozott éjszaka után, ha éppenséggel a behavazott táj fogad bennünket a Hargitán. Ez a lélek ugyanis nem tud megfagyni, még akkor sem, ha a Gyergyói-medence történetesen a Kárpát-haza egyik leghidegebb pontja…”