A 9 kiállító stand több ezer publikációt kínál eladásra advent harmadik hétvégéjén Kolozsvár egyik legrégebbi épületében, a Kossuth Lajos (December 21.) sugárút 14. szám alatt. A 250 négyzetméteren elterülő könyvvásáron december 8–11. között kicsik és nagyok is kedvükre választhatnak a magyar irodalmi és publicisztikai felhozatalból, hogy idén se maradhasson ki a könyv a karácsonyfa alól.
A szervezők a könyvvásár gazdag kínálatát idén is könyvbemutatókkal és zenés esttel színesítik. A hétvége folyamán a frissen megjelent könyveket a Vallásszabadság Házának alagsorában mutatják be az érdeklődőknek.
Hogy a kisgyerekesek is eljussanak a könyvbemutatókra, illetve nyugodtan csemegézzenek a kiadványokból, a földszinten Napsugár Játszóház lesz, Szabó Kinga játszóházvezetővel. Csütörtökön és pénteken 17 és 20 óra között, szombaton és vasárnap 15 és 18 óra között a szervezők szeretettel várják az óvodás és kisiskolás gyerekeket vidám kézimunka-foglalkozásokra, adventi készülődésre és játékra.
A könyvvásár csütörtökön, december 8-án 11 órától nyitja meg kapuit, és vasárnappal bezárólag 10 és 20 óra között várja a vásárlókat.
A szervezők idén sem feledkeztek el a tomboláról: akik 100 lej feletti értékben vásárolnak könyvet, megnyerhetik a 20, egyenként 150 lejes könyvcsomag egyikét. A sorsolásra a vásár utolsó mozzanataként, vasárnap este 18 órától kerül sor.
11:00 • Megnyitó
18:00 • Könyvbemutató és verses-zenés előadóest: Laczkó Vass Róbert: Tulipánlázadás.
A szerzővel dr. Bodó Márta főszerkesztő beszélget.
Petőfi Live! Laczkó Vass Róbert és Székely Norbert verses-zenés előadóestje.
Az esemény regisztrációhoz kötött!
Helyszín: Vallásszabadság Háza, alagsor
15:30 • Könyvbemutató: László Miklós, Nagy Béla: HázsongArt.
A szerzőkkel Szabó Zsolt, a Kolozsvár Társaság elnöke beszélget.
Társszervező: Kolozsvár Társaság.
Helyszín: Vallásszabadság Háza, alagsor
17:00 • Könyvbemutató: Balázs Imre József: Éjszakák a zenben.
A szerzővel Sánta Miriám költő, író beszélget.
Társszervező: Lector Kiadó.
Helyszín: Vallásszabadság Háza, alagsor
18:30 • Könyvbemutató: Huszár Sándor: Magamtól féltem eleitől fogva – Naplólapok (1967–1970).
A könyvről Dávid Gyula és Balázs Imre József irodalomtörténészek beszélgetnek.
Társszervező: Polis Könyvkiadó.
Helyszín: Vallásszabadság Háza, alagsor
15:30 • Könyvbemutató: Magyar Unitárius Egyház - Történelem, szellemiség, örökség.
A könyvet bemutatják Bálint Róbert, Furu Árpád, Gyerő Dávid, Kovács István, Kovács Sándor, Rácz Norbert Zsolt.
Társszervező: Magyar Unitárius Egyház.
Helyszín: Vallásszabadság Háza, alagsor
17:00 • Könyvbemutató: Botházi Mária: Fűnyíró a Tündérkertben.
A szerzővel P. Kristály Bea rádióműsor-szerkesztő beszélget.
Társszervező: Koinónia Kiadó.
Helyszín: Vallásszabadság Háza, alagsor
18:30 • Könyvbemutató: Virginia Sol: Az utolsó mesemondó.
A szerzővel Rostás-Péter Emese, a kötet szerkesztője beszélget.
Társszervező: Polis Könyvkiadó.
Helyszín: Vallásszabadság Háza, alagsor
18:00 • Tombolajegyek sorsolása
Az eseményt az IDEA Könyvtér és az Exit Kiadó szervezi, együttműködve a Napsugár Kiadóval.
Ady. Az Értől az Oceánig - 1-3. kötet
126,00 lej 79,00 lejKépek könyve. Táj- és kultúrtörténet képekben
115,00 lej 75,00 lejHírlevél
Kövessen minket