Én kis hazám a nagy hazában | A nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum kézirattári dokumentumai

Az Arany János emlékévben a nagyszalontai emlékmúzeumnak helyet adó Csonka-torony mellett az itt elhelyezett kéziratos hagyaték restaurálása és feltárásra is megvalósult. Az Arany-gyűjtemény alapjait a költő fia, Arany László adománya vetette meg, mellyel édesatyja műveinek, hagyatékának egy részét átengedte az akkoriban létrejövő múzeumnak, amelynek anyagát az 1882-ben alakult emlékbizottság többszöri kezdeményezését követő magánajándékok is gyarapították. Arany János fontos művei – a Murány ostroma és a Szentivánéji álom fordítása – mellett szalontai hivatalnoki működésének iratai, magán- és családi levelezésének főként szülővárosára vonatkozó darabjai, illetve irodalmi működésének és magánéletének a múzeumban őrzött dokumentumai kaptak helyet e kötetben, kiegészülve a kultuszápolás számos Nagyszalontához kötődő emlékével. Az eddig csak kevesek által látott kézirategyüttes számbavételének eredményeképpen jött létre e kötet, mely a gyűjtemény áttekintését, csoportosítását, az iratanyag jegyzékét és a fontosabb darabjainak kiváló minőségű fényképeit teszi közzé. Az ismertetések és a képaláírások angol és magyar nyelven is olvashatók.

Tovább olvasom

63,00 RON

Házhoz szállítás 5-6 munkanap 27 lej
shipping info
Easy box 5-6 munkanap 18 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 4-5 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789632006888 Tömeg: 1,12 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.