A kottamásoló

Ebben a tükörszerkezetű regényben ugyanazt a történetet kétszer, a szokásos férfi szempont mellett egy sokkal kevésbé szokásos, nagyon hangsúlyos női narráción keresztül is olvashatjuk. Ettől pedig természetesen korántsem marad azonos a két, erotikus-pornográf történet, amelynek tabudöntögető, nyílt ábrázolása egyáltalán nem tekinthető megszokottnak sem női szerző tollából, sem női főszereplő szemszögéből. Jelen esetben pedig Marisa Mantilla nemcsak részese a pornográfiának, hanem kimondott kezdeményezője, szerzője is a szexuális élvezetnek. A kottamásoló Amancio Castro a világirodalom másolóinak a sorát bővíti egyfajta zenei Bartleblyként. Már az a tény is, hogy iker, megfosztja megismételhetetlen egyediségtől, ő csupán az egyik – nem véletlenül a férfi-fele a testvérpárnak. Amancio Maestro Burano kottamásolója, csodálója és irigye is egyben, Marisa, a frusztrált drámai színésznövendék pedig Maestro Burano szeretője. Bár sem származás alapján, sem társadalmi szempontból nem tartoznak egy közegbe, összefűzi és egyúttal el is választja őket a híres zeneszerző, Burano mester alakja. Mindketten szorosan kapcsolódnak a művészetekhez, de tehetségük véges, mégis művészeti (zenei, illetve színpadi) klisékben, másolatokban gondolkodnak, és ezek szerint rendezik életüket. Kettőjük erotikus kapcsolata a másolás tökéletessége. Olyan, mintha létezne, sőt létezik is, de nem a kézzelfogható valóságban, hanem a nyitva hagyott ajtó résén, az ablakon, illetve a tükör képének visszaverődésén keresztül jön létre ez a kölcsönösen szadista-mazochista kapcsolat. A húr addig feszül, amíg a végén elpattan.