Bikások – Avagy egy családtörténet körülírása | Borbély Szilárd autofikciós prózája egy távoli rokonnal folytatott levelezés tükrében

Hol húzódik a határ a művészi fikció teremtő szabadsága és családtagok személyes méltósága között? Meddig mehet el egy író a családi múlt mitizálásában és a műve népszerűsítésének érdekében? Megteheti-e, hogy személyes tragédiáját a nagyközönség előtt, akár annak félrevezetésével, akár mások megbántása árán dolgozza fel? Egyáltalán számonkérhetjük-e azt, aki azt választotta hivatásul, hogy fikciós eszközökkel beszél nekünk a valóságról? Borbély Szilárd megrázó és nemzetközileg elismert remekművében, a Nincstelenekben, valamint az azt megelőző interjúkban elhallgatásokra, a testvérek általi kitagadásra és egy eltitkolt zsidó identitásra építette fel azt az autofikciós narratívát, amely a szüleit ért brutális rablógyilkosság feldolgozhatatlan traumájára is magyarázatot kínált. A regényben megjelenő “baglyos Bobonkák” mögött azonban valódi, hús-vér emberek és egy létező szatmári parasztcsalád, a Bikások állnak. Jelen könyv gerincét az a 2011-es személyes levélváltás adja, amelyben a szerző, Tóth Szilvia jogász, a költő távoli rokona még a Nincstelenek megjelenése előtt szembesítette Borbély Szilárdot a családi emlékezet általa ismert változatával. A feltárt tények más megvilágításba helyezik a kitagadás motívumát, a vagyoni feszültségek hátterét, és felrajzolják a családi emlékezet egy szeretetteljesebb rétegét is. Ám jóval többről van itt szó, mint a regény egy lehetséges “B-verziójáról”; a Bikások mélyreható etikai és irodalomtudományi vizsgálat az autofikció és valóság viszonyáról, irodalmi divatokról és a valóság művészi átlényegítéséről. A kötetben felmerülő kérdések égetőek és nagyon aktuálisak. A további kérdések tétje már az irodalom maga. Meddig állíthatja magáról az irodalom, hogy még mindig csak irodalom? Tóth Szilvia azt sugallja, élnünk kell a visszakérdezés jogával. Mert ahogy az írásnak, úgy az olvasásnak sincsenek szabályai.