Iancu Laura lírája és prózája

Ezeken az oldalakon egy olyan életműről szólok, amelynek alkotója gyorsan az irodalmi érdeklődés középpontjába került. Méltán. Hiszen kivételes tehetsége korán kiderült, lírájának és prózájának egyedisége egyértelmű az első időktől fogva. Pedig számos nehézséggel kellett megküzdenie moldvai kislánykora óta. A legkeletibb kisebbségi sorsból jött előbb Erdélybe, majd onnan az anyaországba. Hozta szűkebb hazájának hagyományait (mindezt néprajzkutatóként kamatoztathatja), beleértve a szegénységet, a sok-sok küzdést. Olyan területről, amely sosem tartozott Magyarországhoz, és az ő eszmélésekor, a múlt század nyolcvanas éveiben a legkönyörtelenebb terror uralkodott Romániában. S ezt a moldvai magyarok is megszenvedték. “11 évesen már javában mos, főz, takarít, testvéreket, állatokat, nagymamát gondoz, iskolába jár, és tűri a magyar szóért járó pofonokat. A moldvai magyar közösség szigorúan zárt világa Gyimesnél véget ér, azután nincs élet és pont. Csak a gyerekkereskedelem réme, és valahol messze Magyarország, amelyről 100 éve alig tud valamit a továbbra is magyarul imádkozó csángó paraszti világ. Iancu Laura innen menekült el még gyermekként, egy darab batyuval a hátán…” (S. Töttő Rita)