Marcel Proust

Az eltűnt idő nyomában I. – Swannék oldala

Az eltűnt idő nyomában befejező része után most az első kötet új fordítására is sor kerülhetett.

Az Atlantisz Könyvkiadó ötödik Proust-könyve egységes fordításban olvasható teljes életművet enged remélni.

“Lehet, hogy a semmi az igazság, és egész álomvilágunk nem létező, de érezzük, hogy akkor ezeknek a zenei frázisoknak, ezeknek a semmihez kötődően létező fogalmaknak is semmisnek kell lenniük. Kihunyunk, de túszként mellettünk vannak isteni foglyaink, akik velünk tartanak, bármi legyen is a sorsunk. Velük pedig a halál sem olyan keserű, nem olyan dicstelen, talán nem is annyira valószínű.”

Részlet a fordító utószavából:

” A “Swann-rész” kapcsán feltétlenül szeretném elmondani: az újrafordítást nem az előző elfogadhatatlansága vagy gyengesége indokolta. Gyergyai Albert munkája nem véletlenül vált kultikus szöveggé. A két verzió különbsége leginkább azt bizonyítja, mennyire másként és másnak látunk egy-egy nagy művet mindannyian, akik közeli kapcsolatba kerülünk vele. No meg azt is, hogy változnak az elvárások, a módszerek (…)
Az első kötet az én olvasatomban – és remélhetőleg tolmácsolásomban is – mindenekelőtt a család könyve: azé a közegé, amelyben a nehezen meghatározható életkorú narrátor még csak felnövőben van, alakul, és próbálja a felnőttek elvárásait megérteni, vagy éppen elszakadna tőlük.”

Jancsó Júlia műfordító 2015-ben Tengelyi László-díjat kapott.

Tovább olvasom

94,00 RON

Házhoz szállítás 5-6 munkanap 27 lej
shipping info
Easy box 5-6 munkanap 18 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 4-5 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789639777439 Tömeg: 0,56 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.