Séta gramofonzenére

“Azt mondják, egy regény próbaideje ötven év. Ha ötven év múltán is olvasható, akkor az tényleg regény.

Az én lexikon-szerűnek, szótár-szerűnek álcázott regényemet a betűkbe rejtett KÉPLET – MOZGATTA. Mint valami hajócsavar az előre tartó hajót.
A képlet (1985-öt írtunk) hódított. Meghódította (negatívan, de számomra termékenyen) a CENZORT is. A kiadó leleményes igazgatója lecserélte a nekem oly kedves címet (Séta nőkkel, bakkecskékkel).
És felvitte a kéziratot a cenzúrára: Séta gramofonzenére…
P. elvtárs, a cenzor belelapozott, “Na, ez se olvasmány”. És másnap már közölte a lapozgatás “eredményét” a kiadóval: “Mehet. Semmi gond vele. Egy avantgarde hülyeség”.
Aztán hamar lett gond. Újra nyomás, új kiadás majd csak tíz év múlva, a rendszerváltozás után.)
Azóta több nyelven is nagy sikert aratott.
Korszellem, tiltás, cenzúra, hiány – elmúlik. De szeretném hinni, hogy ami képlet, az addig él, ameddig “működik”. Még van egy évtized az ötven év próbaidőből…”