Spiró György

Repedt kályhámon macska ül | (Az 1986-os év)

Az 1986-os év eseményei egy író naplójából. Sűrű év volt ez, nemcsak a szerző személyes történetében, hanem a világban is: a kádári szürkeségben ott ólálkodott – a 30. évforduló miatt még fenyegetőbbnek tetszőn -’56 emléke, miközben a történéseket átlengte a csernobili felhő, amelyben a szerző oda-vissza utazik Varsó és Budapest között. A formabontónak, sőt forradalminak számító kaposvári színház virágkorát éli, csakúgy, mint a szamizdat; készülődnek a rendszerváltó erők kívül és belül, miközben a budapesti Katona József Színházban folynak az író letiltás szélén billegő darabjának,a Csirkefejnek a próbái, és zajlik a lapok hasábjain egy vad nacionalista lengyeltörténész Spiró ellen indított hadjárata. A pár évvel korábban kiadott könyvét, Az Ikszeket lengyelellenesnek kikiáltó, a nagypolitikáig is felható cikksorozat súlyos következményekkel jár: az író ettől kezdve évekig nem teheti be a lábát Lengyelországba, ez pedig veszélyezteti A Jövevény (majd utóbb Messiások) címmel megjelent, épp készülő regényéhez létfontosságú varsói könyvtárazásokat. Az egykori naplószöveget jegyzetek és AzIkszek-“vita” dokumentumai egészítik ki a szerző mai kommentárjaival.

Tovább olvasom

102,00 RON

Házhoz szállítás 5-6 munkanap 27 lej
shipping info
Easy box 5-6 munkanap 18 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 4-5 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789631446708 Tömeg: 0,48 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.