Lábass Endre

Árnyékkereskedő, I. – Üvegsziget

Miközben a trilógia Üvegsziget című kötetében egy tán soha nem létezett XIV. századi lovag útleírása után nyomozott a szerző, évtizedek munkájával, egész fejezetláncokkal körbetáncolta e régi keleti úti beszámolóhoz felhasznált írásokat. Kiderült, hogy a lovag forrásként jegyzett szerzői közül többen tán maguk sem léteztek sosem – vagy máig nem tudják azonosítani az általuk bejárt mesés keleti városokat. Később e középkori utazók elfoglalták helyüket az itáliai reneszánsz útleírás-gyűjteményeiben, onnan pedig már útikönyveik fordításain vitorláztak tovább, hogy eljussanak a reneszánsz, majd a György-kori Angliába, aztán a viktoriánus kor tudósaihoz – és e könyvben hozzánk, a messzi jövőbe is elérkezzenek.
Hologramként megjelenik előttünk a kockás várkastély, ami kacsalábon forog, átlátszó, és soha nem létezett, szemünkbe néz az algíri Huszonnégy óra erőd tornyába falazott arab fiú, levelünk érkezik Leo Africanustól, a római Angyalvár mór foglyától, Don Miguel Cervantes, a spanyol armada hadtápfőnöke elmeséli nekünk arábiai rabszolgaéletét, és ekkor saját szemünkkel látjuk, hogy lesz valóban egyetlen hatalmas hógolyó az idő.

Tovább olvasom

53,00 RON

Házhoz szállítás 4-5 munkanap 24 lej
shipping info
Easy box 4-5 munkanap 16 lej
Személyes átvétel Kolozsváron 3-4 munkanap Ingyenes
ISBN: 9789634350125 Tömeg: 0,67 kg Kiadó:

Kiadási év:

Kötés:

Oldalszám:

Nyelv:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.