Hová tűnt a kicsi lányom? Teljes nézet

Hová tűnt a kicsi lányom?

  • Kiadási év: 2013
  • Méret: 11 x 20 cm
  • ISBN: 9789731650869
  • Kötés: puha borító
  • Oldalszám: 280

35,00 lej

„Megannyi aggódó szülőhöz hasonlóan már világos volt számomra, hogy valami nagyon nincs rendben a leánygyermekek körül amiatt, hogy túl gyorsan nőnek fel. Valóban, a nyugati társadalmakban – az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Hollandiában és Nagy-Britannában – egész sor tanulmány azonosította és elemezte ezt a jelenséget. De az összes átfogó kutatás – és a kormányoknak a média, a piaci szereplők és az internet szabályozására irányuló felgyorsult törekvései ellenére – nagyon kevés tanácsot találtam, amely arra készítené fel a szülőket, hogyan védjék meg kislányaikat.” – írja a Hová lett a kicsi lányom? című könyv bevezetőjében Tanith Carey

 A Londonban élő író, újságíró két gyermek anyjaként, továbbá szakmai kíváncsisággal felvértezve indult el, hogy utánajárjon a többek között korai anorexiát vagy korai szexualizációt eredményező jelenség okainak, illetve hogy megpróbáljon használható tanácsokkal szolgálni más, hasonló helyzetben levő szülőnek is. A lendületesen és olvasmányosan megírt könyvben rengeteg adatot felvonultat a szerző, amelyeket a saját tapasztalataival, kutatásaival egészít ki. Tanith Carey lendületes és olvasmányos szövege méltán érdekelhet valamennyi lányos szülőt. Bár a könyvben taglalt egyes jelenségek – mint a korai plasztikai sebészet – nem érintik számottevően az erdélyi magyar társadalmat, a kiváltó okok nálunk is éppúgy fennállnak, és a legtöbb, meglehetősen könnyen azonosítható jelenség itt is megtalálható. 

A könyv három irányból közelíti meg a témát. Az első rész arra összpontosít, hogy a szülők miként kezeljék saját viszonyulásaikat és gondolataikat, hogy a kislányaiknak küldött tudatos és öntudatlan üzeneteik tiszták és következetesek maradhassanak. A második rész a kislányok önbecsülésének kiépítését célzó tanácsokat foglalja össze. A szerző arra a következtetésre jutott, hogy az önbizalom kulcszerepet játszik abban, hogy a kislányok később engednek-e a társadalmi nyomásnak – annak a nyomásnak, amelynek eredményeképpen pusztán fizikai jellemzőik összességének tekintik önmagukat. A harmadik rész a gyerekek szemszögéből vizsgálja a társadalmat. Arra összpontosít, hogy ők miként látják azt, illetve hogy a szülő milyen esélyekkel segítheti eligazodni a gyerekének a világban. 

 A könyvet Kiss Judit újságíró, a Magyar Közoktatás pedagógiai szaklapjának főszerkesztője, a Krónika napilap Életmód rovatának vezetője fordítja magyar nyelvre.

 Tanith Carey angol újságíró, író, eddig öt könyve látott napvilágot (a fent bemutatott művén kívül: How to be an Amazing Mum When You Just Don`t Have the Time, Never Kiss a Man in a Canoe, Russell Brand, A Mother`s Love). A Daily Mirror volt munkatársaként Az Év Fogyasztóvédő Újságírója címet nyerte el, tavaly pedig – immár Nagy-Britanniában – a legjobb, egészségneveléssel foglalkozó újságírónak járó kitüntetésre terjesztették fel.

Hírlevél

Partnereink

Communitas

Helikon

Erdélyi Irodalmi Portál